Jó reggelt, babák! Ha eddig kétséges lett volna bárkinek, megtörtént a hivatalos bejelentés is. Ha valakinek valami még nem tiszta vagy informálódna, a kép linkelve van nektek. Jó olvasást! ;)
Nos, gondoltam ma különleges nap van: csinálok nektek egy különleges zenei összeállítást. Aki még nem tudná, az én legkedvesebb énekesnőm most már több mint 2 és fél éve, Taylor Swift. Gondoltam elhozom nektek sorrendben az első 6 számot, amit tőle hallottam. Ezek azok, amelyek először megfogtak benne és ami miatt örök kedvenc marad! ^^
Tehát akkor következzen az első Taylor számaim listája:
Nem meglepő módon ezt hallottam tőle először. Azonnal megszerettem a hangját, volt benne valami, ami megfogott. Addig sosem volt kedvenc énekesem vagy énekesnőm és szinte mindent meghallgattam. Abban a percben valahogy kifinomult a hallásom és azóta zene terén is nagyon válogatós lettem. Ezt a számot megszerettem – sosem volt tőle a kedvencem, de ez volt a legelső szám, amit meghallgattam Taylor-tól és ezért mindig sokat fog jelenteni.
A második. A klippet egyszerűen imádtam, de ami igazán megfogott, az a szöveg volt. Valahogy… nem is tudom. A lényeg az, hogy addig sosem fordítottam le semmit rendesen, az angolom meg csak annyi volt, hogy a felét értettem: de ennél a számnál nekiálltam és szépen szóról szóra lefordítottam magamnak. Azóta jó szokásom mindent lefordítani, amit hallok és nem értek azonnal.
Az abszolút kedvenc. Na jó, a második kedvenc, egy szám mögött, ami mindjárt jön. Kb 1 hétig csak ezt hallgattam egy időszakban. Aki ismer, tudja mennyire depresszív alkat tudok néha lenni és a kedvenc akkori Taylor számom mellett ez volt az, amit még ronggyá hallgattam. Az egészet kívülről fújom és minden szavát átérzem, akárhányszor is hallgatom meg.
Ez nagyon hosszú ideig volt a nagy kedvencem és még most is nagyon imádom. Ez a szám annyira tiszta szívemből szólt, amennyire addig még semmi: igen, a TOMG is igaz volt, de ez sokkal igazabb. Csak hallgasd a szövegét és megérted. Ma már kicsit távolabb áll tőlem, de sosem fogom elfelejteni, hogy miért szerettem meg és hallgattam megunásig… bár ez nem igaz. Sosem untam meg.
Egy szám, ami bár szintén sosem volt kedvenc, mégis mindig mosolygásra kényszerít. Visszarepít azokba az időkbe, mikor rákaptam a zenehallgatás szépségére… Szintén szép szöveggel, mint Tay minden számánál…
A dallama fogott meg igazán, de a szövege is gyönyörű. Ennek is megy persze kívülről a szövege… és amúgy ez volt az a pillanat, az első 6 szám után, mikor már éreztem, hogy Taylor lesz a kedvenc. A kedvenc, az első és szerintem jó időre utolsó.
Ezt a 6 számot hallgattam meg először, egyszerre, egyik este… és a mai napig hálás vagyok, hogy valamelyik barátom átküldte a linket, mondván, hallgasd meg, szerintem tetszeni fog neked. Talált!
Lehet, hogy még hozok majd még egy listát valamikor azokról a számokról, amiket az új albumáról annyira szeretek… ^^
Remélem, nem volt túl unalmas! Eme számokat pedig ajánlom mindenkinek...
Mikor, ki, milyen lapon? Sonny éppen ma cserélte le a kinézetet Demi L.-os oldalán! :)
Új diziről? Hmm.. A fejléc igazán tetszik, jók ezek a képek Demiről és a színezés is jól sikerült - jól össze lett rakva, egyszerű, de szép munka. A kódolás kifejezetten tetszik, nagyon szépek a színei - pont, mint a fejlécnek - és az egész összhatása szuper! A formázások okésak, a modulfejléc és a modulháttér is rendben van. Az oldal háttere is beleillik az összképbe, sőt, fel is dobja. Ez nekem nagyon tetszik, jobban sikerült, mint az előző, pedig az sem volt rossz. Tetszik, amint látok. Szép az összképe és az összhatás is megvan természetesen. Tökéletesre sikerült, én nem találtam hibát, grat hozzá! ^^
Ha pontozni kellene akkor… : 10/10 :)
MÁSODIK SZÁMMAL ELLÁTOTT LAP
Mikor, ki, milyen lapon? Ma tette fel az új kinézetet Taissa Farmiga-s oldalára Alice! =)
Új diziről? Nos, ahhoz képest, hogy ez az első ilyen "nagy" munkád, egész szépen sikerült. A fejléc aranyos, olyan pont elég - de az a gyémánt nem kell oda, fölösleges, erőltetett. Minden más okés rajta. A kódolás.. hát akkor először is a moduldobozok. A középső végülis jó, az oldalsónak az alja túlságosan üres. Sőt, hát üres. A formázások.. valahogy az aláhúzott színe annyira nem szimpatikus, a link meg oldalt kicsit nehezen olvasható. A chat eléggé fehérre sikerült, színt neki. Viszont ez a rózsaszín-kék páros bejön, főleg ezzel a fa háttérrel. Aranyos kinézet lett és ugyan vannak apróbb hibái, de így elsőre tényleg szép munka, szóval grat hozzá! :D
Ha pontozni kellene akkor… : 10/8 :)
HARMADIK SZÁMMAL ELLÁTOTT LAP
Mikor, ki, milyen lapon? Ryuu-kun tegnap tette fel az új kinézetet animés oldalára! :)
Új diziről? Tetszik a fejléc szerkezete, minden eleme a helyén van: jó ötlet, szép kivitelezés. Látom, szilveszteresre lett fogva a dolog - jól mutat itt a tűzijáték, rendben van. Aztán lessük meg a kódolást... a modulháttér jó, a modulfejléc is illik ide. A formázások mind olvashatóak, passzolnak egymáshoz és beleillenek az összképbe is. Az oldal átlátható és különösebb szépséghibát nem találtam. Az összhatás tehát megvan és az összkép is egész tetszetősre sikerült... hát, akkor gratulálok, ügyes munka! =)
Ha pontozni kellene akkor… : 10/10 :D
NEGYEDIK SZÁMMAL ELLÁTOTT LAP
Mikor, ki, milyen lapon? Riley is lecserélte a kinézetét a blogos oldalán! :D
Új diziről? A fejlécen Demi L. kisasszony látható, a fejléc érdekes, de aranyos plusz egy szuper fotósorozat képeiből készült. A kódolás olyan szép, letisztult meg minden, nagyon bejön az egész. A formázásoktól a modulfejlécig mindent rendben találtam benne és végülis illik a fejléchez is. Mondjuk, a fejléc alatt úgy nézne ki igazán jól a kód, ha az oldalsó rész kicsit szélesebb lenne és így akkora lenne, mint a fejlécen az oldalsó képek - remélem elég érthető, amit írni szeretnék. És akkor a nagy kép alá jöhetne a középső rész. Mert a kód kicsit szélesebb, mint a fejléc és ez nem mutat túl jól. Szóval némi átméretezésre szorul a lap, de egyébként van összhatása és a összképe se rossz, csak tessék a méreteket javítani... ;)
u.i.: nem látom a dátumot és az blognál fontos!
Ha pontozni kellene akkor… : 10/9 ;)
ÖTÖDIK SZÁMMAL ELLÁTOTT LAP
Mikor, ki, milyen lapon? Gellcsi feltette az oldalára az újévi kinézetet ma délután! :)
Új diziről? Hmm... a fejléc tetszik. Sőt, az egész lap szerkezete tetszik. Csak egy bajom van: az a rózsaszín meg piros... nem illenek egymáshoz és valahogy kioltják egymást. Az egész oldal összképébe belerondítanak. Valahogy ehhez a kékséghez én teljességgel a pirosat látom jónak, le a rózsaszínnel mind a fejlécről, mind a kódból - én leváltanám tehát a link színét. Mert a kódban is azt nézem, hogy a rózsaszín nem kell oda - a piros és a kék jól mutatnak együtt! Ezen a színproblémám kívül viszont bejön az oldal, kár érte. Így, rózsaszínnel, nem annyira tetszik az oldal összképe, de ízlések és pofonok... :)
Ha pontozni kellene akkor… : 10/8:D
HATODIK SZÁMMAL ELLÁTOTT LAP
Mikor, ki, milyen lapon? Melcsee is dizicserét ejtett meg Brit-es oldalán a mai napon! ^^
Új diziről? Oh, hát ez megint mesés lett- a mai kedvenc minimum! *-* A fejléc nagyon tetszik, Brittany mesésen néz ki a képeken és az egész ügyesen meg lett csinálva. A pici hópelyhek a ráadások, szépen feldobják az összhatását a lapnak. Aztán a kódolás.. mind a középső, mind az oldalsó moduldobozok jók lettek és a formázásokkal sincs semmi probléma, mind passzol egymáshoz és a többi elemhez. A lap összképét szerintem csak imádni lehet, nagyon bejön - szerintem az eddigi kedvenc kinézetem a brittany-r.com történetében! Grat hozzá, Melcsee, megint nagyot alkottál szerintem! :)
Ha pontozni kellene akkor… : 10/10 :D
Nyitások/Újranyitások:
ELSŐ PICI KLIENS
Ki, mikor, milyen témában? Tomii-ék tegnap délután nyitották meg mozis/filmes oldalukat! :D
Első dizi? Há, ezt a fejlécet imádom, egyszerűen szuper lett! Hát igen - ez a film egy örök "klasszikus" és az, hogy idén nem adták le karácsonykor, egy katasztrófa - életem eddig első karácsonya nélküle... Na, de nézzük a kódolást: a színek rendben vannak, passzolnak egymáshoz és a fejléchez is. Az egyetlen hibája a kinézetnek, hogy a modulok között hatalmas felesleges hely/tér van. De ezenkívül én nem találtam semmi komolyabb hibát... A lap összképe nekem bejön és az összhatás meg megvan, szóval grat hozzá, szép munka! ;)
Tartalom? A hírek a fontosak.
Ha pontozni kellene…- 10/9,5 :)
MÁSODIK PICI KLIENS
Ki, mikor, milyen témában? Tegnap nyitotta ismét ki a blogját Bridgit! :D
Első dizi? A fejlécen Miley látható - még nem találkoztam ezekkel a képekkel róla, de így elsőre tetszenek. Maga a fejléc egyszerű, de aranyos lett. nekem bejön. A kódolást a piros szín uralja, ami tökéletesen passzol a fejléchez. A formázások mind szuperek és a modulháttér-modulfejléc páros is teljesen rendben van. Az oldalmodulokban lévő képek mind szépek, passzolnak persze ide. A fekete háttér szerintem a pont az i-re, tökéletesíti az egyébként tetszetős összképet és természetesen megvan az összhatás is. Nekem tetszik, grat hozzá! ;D
Tartalom? Blogra nem feltétlenül muszáj, de itt várható.
Ha pontozni kellene… - 10/10 =)
HARMADIK PICI KLIENS
Ki, mikor, milyen témában? Tomika ma nyitotta meg a blogja kapuját... =D
Első dizi? Jajj, hát emberek, kiég a szemem - ez az élénk rettentően bántja, nem kényelmes olvasni! A durva az, hogy mennyire el tudja rontani a modulháttér az egészet.. mert a "fejléc" bejön, a modulfejléc is szuper és a formázások is tök jók lennének, de nem ezen a túl élénk, bántó háttéren! Bejönnek ezek a szövegrészletek is meg minden, az egész ötlete nagyon jó, csak egy modulháttér váltás kéne... mert ha nem ez az égető-zöld lenne - pedig én imádom a zöldet, tényleg, de nem ilyen nagy mennyiségben, ilyen környezetben - akkor baromi jól nézne ki az oldal! Kár érte... Remélem, legközelebb jobb lesz...
Tartalom? Blogra nem kötelező.
Ha pontozni kellene…- 10/8
NEGYEDIK PICI KLIENS
Ki, mikor, milyen témában? Újra nyitva Helga Nina D. kisasszonnyal foglalkozó oldala! :D
Első dizi? Nos, még nem láttam Nina ezen fotósorozatát, de azonnal megszerettem, tényleg baromi jó! A fejléc egyszerű, de nagyon tetszetős, tetszik. Nézzük tovább. Az oldalt lévő képek mind rendben vannak. A kód se lett rossz, bár vannak apróbb hibái: ez a szürke kicsit nehezen olvasható a fehéren. A formázások nem rosszak, de nekem az a lila nem hiányzik ide. A chat-nek szélességet, úgy szép, ha akkora, mint a modul. Az eliteket középre igazítanám, nagyon jobbra dőlnek. Az oldal összhatása megvan és az összkép se rossz - kár a hibákért... :)
A napokban néztem meg a Csizmás, a kandúr című animációs filmet. Tudjátok, volt a Shrek, aztán a Shrek 2 – majd még mindig nem tudtak leállni és jött a 3 és 4 is, amivel elvileg vége. De nem kell félteni az alkotókat, rákaptak az előzményfilmekre: ha az ember lánya/fia kíváncsi rá, megnézheti mit kezdett magával Csizmás Kandúr azelőtt, hogy a története összefonódott volna Shrek sztorijával.
Na már most, úgy ültem be rá, hogy lesz, ami lesz – nem voltak magas elvárásaim és így nem is csalódtam. Egész aranyos, gyerekeknek tökéletes mese volt. Néhány jeleneten még én is elmosolyodtam. Igaz, ami igaz, voltak benne bakik is, de ez a kisgyerekeknek sose tűnne fel, szóval mindegy. Az egyik ilyen, amin én a végén márcsak röhögtem, az az, hogy lúdnak hívnak egy csibét, akinek egy liba az anyja – és azt is lúdnak hívják. Végső soron aranyos mese.
A történet elmeséli Csizmás és Tojás Tóbiás barátságának történetét, a szép és szomorú pillanatokkal. Megismerhetjük a helyet, ahol Csizmás felnőtt, láthatjuk a „mamáját” és megtudjuk azt is, hogy miért kellett elmenekülnie otthonról. Persze Tojás és Csizmás megint találkoznak, szövetkeznek, képbe került Puhapracli Cicus(Kitty Softpaws) is és mehet a nagy keresés: vajon megszerzik valaha az aranytojást tojó ludat? Miért kell az Csizmásnak? Csak jobb vigyázni, hisz a rossz sosem alszik és bizony árulókkal is tele van a világ.
Szerintem nagyon aranyos kis sztori, megérte megnézni és a gyerekeknek biztos sokat tanít az értékekről is.
A végén meg… ha elárulom, nem lesz, amiért megnézzétek, nem igaz?
Szóval ajánlom bármelyik korosztálynak, Nórimmal mi 16 éves fejjel mosolyogva megnéztük. Aranyos és kész, tökéletes délutáni program volt...
Hogyan is válasszuk ki magunknak a tökéletes szerkesztői nevet? Hu, hát ez egy igen érdekes kérdés.
A következőkben erről fogok mindenféléket pötyögni… ne haragudjatok, ha néhol nem találjátok az összefüggést.
Az biztos, hogy fölösleges, hogy te legyél a 10. „Terézke” a neten. Inkább keres valami olyan nevet, amit még senki sem használ.
Gondold csak át: te vagy Terézke. Akárhányszor írsz valahováa chat-be, az emberek nem tudnak azonnal azonosítani, csak néznek: vajon éppen melyik Terézkéről van szó? Aztán megnézik az email címed/oldal címed és akkor beazonosítanak. De ez jó így neked? Nem akarod, hogy tudják, hogy ki vagy?
Rendben, így elsőre hülyeségnek tűnhet, amiről én itt össze meg vissza kotyogok, de csak gondoljátok végig! Van ugye Alice – én ezzel a névvel elég régóta a sft-es szerkesztőt azonosítom. Ha valaki ír hozzánk, erről a névről ő ugrik be először, nem lehetek róla. De rajta kívül van még vagy 4-5 ilyen nevű szerkesztő… és néha kicsit zavar, hogy nem tudom ki-kivel van.
A névválasztás szerintem egy elég fontos dolog. Van, aki a saját nevét használja a netes világban is – például Zoé, Vivienn, Réka, Klau, Lara, Kitti, stb. – , van, aki a saját nevével kezd valamit és úgy kapja meg a tökéletes nevet – Nykus, Lynn, Niaa, Rékaa, Barby, Bogee, stb. – és van az, aki teljességgel egyedi, a sajátjától eltérő nevet választ. Ide tartozok többek között én magam is. Hogy honnan jött a Lawna? Igazából a Charlawna becézése. Na és ez honnan jött? Régóta írok és az egyik történetem főszereplőjének találtam ki ezt a nevet, de végül a történetet abbahagytam, a név pedig megmaradt. Mikor 2009.-ben új névvel tértem vissza, ezt választottam, mert egyedi és nincs belőle több. Elég érzékenyen is tudott érinteni, mikor egyszer-kétszer megpróbálták ellopni, de ez most mindegy.
Szóval, mikor kerestek valami megfelelő nevet, nézzetek először körbe: ha látjátok, hogy már van Terézke a neten, akkor az kiesett. Jöhet a következő. Keressétek azt, amivel azonosulni tudtok és nem tömeg név. Egy olyan név a jó, amit mikor olvas egy másik szerkesztő, te ugrasz be róla! Ne akarj tömegember lenni, légy önmagad! Ha csak annyival eltér a neved, hogy te nem Terézke vagy, hanem Teréz, máris meg tudnak különböztetni. És hidd el, jó érzés, mikor tudják ki vagy…
Sok rajongói oldalnál látom, hogy a téma köti őket: ez jó dolog, de csak akkor, ha nem foglalt még a név. Egy Selena-s oldal szerkesztője miért ne lehetne Alex? Csak ne ő legyen a 8.! Vanessa H.-os oldalhoz jó szerkesztői név a Nessa – ha még nincs belőle 10! Szóval, csak nézzetek körbe, oké, hogy a Twilight-os oldaladhoz illő szerkesztői nevet szeretnél, de ennyit nem ér meg, hogy Bella legyél, ha te vagy a 40.!
Gondoljatok abba is bele, hogy kik változtatnak nevet? Azok, akik vagy „új életet” kezdenének vagy „megunják”. Ha olyan nevet választasz az elején, amit szeretsz, akkor nem fogod megunni – és lesz valami, ami a tiéd, amivel azonosulni tudsz…
Ha csak 1 ember meggondolja és nem ő lesz a következő „Terézke”, megérte ezt az egészet lepötyögni… :)