A napokban néztem meg a Csizmás, a kandúr című animációs filmet. Tudjátok, volt a Shrek, aztán a Shrek 2 – majd még mindig nem tudtak leállni és jött a 3 és 4 is, amivel elvileg vége. De nem kell félteni az alkotókat, rákaptak az előzményfilmekre: ha az ember lánya/fia kíváncsi rá, megnézheti mit kezdett magával Csizmás Kandúr azelőtt, hogy a története összefonódott volna Shrek sztorijával.
Na már most, úgy ültem be rá, hogy lesz, ami lesz – nem voltak magas elvárásaim és így nem is csalódtam. Egész aranyos, gyerekeknek tökéletes mese volt. Néhány jeleneten még én is elmosolyodtam. Igaz, ami igaz, voltak benne bakik is, de ez a kisgyerekeknek sose tűnne fel, szóval mindegy. Az egyik ilyen, amin én a végén márcsak röhögtem, az az, hogy lúdnak hívnak egy csibét, akinek egy liba az anyja – és azt is lúdnak hívják. Végső soron aranyos mese.
A történet elmeséli Csizmás és Tojás Tóbiás barátságának történetét, a szép és szomorú pillanatokkal. Megismerhetjük a helyet, ahol Csizmás felnőtt, láthatjuk a „mamáját” és megtudjuk azt is, hogy miért kellett elmenekülnie otthonról. Persze Tojás és Csizmás megint találkoznak, szövetkeznek, képbe került Puhapracli Cicus(Kitty Softpaws) is és mehet a nagy keresés: vajon megszerzik valaha az aranytojást tojó ludat? Miért kell az Csizmásnak? Csak jobb vigyázni, hisz a rossz sosem alszik és bizony árulókkal is tele van a világ.
Szerintem nagyon aranyos kis sztori, megérte megnézni és a gyerekeknek biztos sokat tanít az értékekről is.
A végén meg… ha elárulom, nem lesz, amiért megnézzétek, nem igaz?
Szóval ajánlom bármelyik korosztálynak, Nórimmal mi 16 éves fejjel mosolyogva megnéztük. Aranyos és kész, tökéletes délutáni program volt...

1

1