legfrissebbek

Összes hír #1: cserék

2015.03.10. 15:24, Zarite

Látszik, hogy még bele kell szoknom. DHQ-n pörög az élet, nem lehet csak úgy eltünni. :) Most bepótolom az összes lemaradást. Először a cseréket, aztán holnap reggel pedig a többi oldalt hozom. :)

Ki, milyen lapon?  Katie lecserélték a kinézetet a Revenge rajongói oldalán

Új design?  A fejléc három részből áll. Navigáció, kép és szövegdoboz. Ilyen sorrendben fogok haladni én is az értékelésében. Örülök, hogy szépen passzol a fekete sáv a böngésző tetejéhez és két oldalon is, sajnos ez sokaknál hiba. A menük nekem egy kicsit "egyszerű" stílusban lettek elkészítve, ami nem probléma, csak valahogy egy ilyen külsőnél én egy kicsit többet várnék. A középső munka három kép egymás mellé vágása, ami így elsőre sablonosnak tűnik, de a két fajta színezés nagyon feldobja. Örülök, hogy az oldal címét nem középre, hanem jobb oldalra toltad ki. A szövegdoboz színe nagyon jó benyomást tesz, a szöveg sem túl sok vagy kevés. Szépen tagolt, ráadásul jó olvasható.
Ahogy letekertem, egy tökéletes css-t láthatunk. Mivel a fejléced a hangsúlyosabb egyértelműen, így ez sokkal inkább letisztultabb, egyszerűbb, azonban a fejléc színeivel. Szóval kiváló. Egy apró észrevétel: három gépen is megnéztem (különböző felbontás), a jobb oldalon a második dobozban az "online" felirat felcsúszott.

Összességében:  Jól összetett munka, szóval csak gratulálni tudok hozzá.

Ki, milyen lapon?  ninaa váltott kinézetet a személyes blogján

Új design?  Őszintén, majdnem negyed órát ültem a te kritikád felett, és fel-alá görgetve az oldalt gondolkodtam. Az első felindultságomban nem tetszett. Nem értettem a színválasztást, elütött az egész....ahogy viszont tovább néztem, egyre inkább egy "Egészet" alkotott, de még mindig nem stimmelt valami. Nálam a fejléc részen nem ér végig a mustár sárga sáv, ami egy ilyen munkánál nagy gond. Illetve nem értem a felette húzódó fehér csíkot. A kis képen nincs, az oldaladon viszont igen. Ezt a két dolgot javítanám első körben, és akkor rendben lenne.
A kép választása nagyon jó, nyugalmat sugároz,, és ez az egy dolog viszi a hátán az egész külsőt. Felette belelóg az alakzat, aminek a színe nem igen passzol nekem. Vagy annak, vagy a benne lévő szövegnek adtam volna egy árnyék (esetleg egy keret) effektet. A CSS-t egybevéve korrekt munkát láthatunk. Nem túl kirívó, szépen belesimul ebbe az egyszerű(-nek látszó) kinézetbe. Egyedül a linkek színét tenném kicsit erősebbre. 

Összességében:  Első benyomásra nem jó, pár perc után viszont nagyon tetszetős kinézetet láthatunk. Ha az ember nem riad vissza a szín választástól, akkor vélhetően beleszeret. Plusz pont az elrendezésért!

Ki, milyen lapon?  Luca váltott Amanda Seyfried rajongói lapján kinézetet

Új design?  Első szavam, WOW. Beleszerettem a háttered színébe, ezzel le is vettél a lábamról. Itt is fejléc felett található egy sávban a navigáció. Egyszerű, de nagyszerű sablon viselve. Legtöbb oldalon zavar, ha a fejléc alatt helyezkedik el a hirdetés, te viszont szépen beleépítetted, és alakítottad ki a helyét szóval itt annyira nem bántó. Az alatta elhelyezkedő kép, kellemesen hűvös árnyalatú, szép színekkel, mellette pedig a legújabb híreket olvashatjuk. Egy kicsit erősebb fekete hátteret adtam volna talán nekik, de így is jó. Az alatta lévő képet már egy kicsit soknak érzem, és gy "feleslegesen" magas a fejléc számomra. 
Ahogy a legelső munkánál is, itt is egy fejléc hangsúlyos design van soron, szóval a css szerencsére egyszerűbb, és teret hagy ennek. Sokat nem is tudok róla mondani. Fejléc színeit szépen beépítetted, a betűtípusok sem ütnek el tőle. Talán a dőlt betűknek adnék egy kicsivel erősebb színt.

Összességében:  A fejléc magasabb, mint amiket én szeretek, de így is nagyszerű grafikai munka, és az egész oldal szépen összerakott. 

Időközben el kellett mennem. A többi oldal holnap jön!

Címkék: csere
Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE