legfrissebbek

nyitások

2014.01.04. 12:09, amy

Sziasztok! Mostanában nem tudtam jönni hírhiány miatt sem, meg most is csak épphogy besűrítem az időmbe a DHQ-t, ugyanis egész szünetben nem csináltam semit a sulira, ami nagy baj így utolsó évre nézve. Addig is hoztam öt darab nyitást. 

Ki, milyen lapon? Amy a napokban nyitotta meg Demi Lovatoval foglalkozó rajongói oldalát. 
Nyitó design? Nem is tudom, hol kezdjem. Őszintén megmondom, a kis kép alapján többet vártam a designtól, kicsiben jobban nézett ki. A fejléccel kezdeném. Először is, örülök, hogy nem a Handy Image Mappert használtad a navigációként a fejlécen, hanem egy teljesen megfelelő vízszintes menü kódot, ami feldobja azért rendesen a designt. Az még jobb, hogy hasonlóan sötét háttért raktál alá, ami ellenhangsúlyozza az alatta lévő kéket. A kékrész baloldalán újabb navigáció található, ami ismételten jó választás volt, és még érdekes cikkeket is tartalmaz. A középen elhelyezkedő képben csak az tetszik, hogy a kezei felnyúlnak a sötétebb részbe, de egyébként szerintem nem túl előnyös itt. Lehet, hogy a photoshop munka miatt mondom ezt, mert az nem túl szép, vagy pedig a semmi extra díszítés miatt. Jobb oldalon láthatunk egy halványabb Demi képet, az még úgy jó, de akkor már bal oldalra is kerülhetett volna, és akkor nem lenne túl üres az egész. A név elég nagy, azzal abszolút semmi gond sincs. Ezalatt az egész alatt még van egy szürke sáv az üdvözlő szöveggel, az is teljesen korrekt. A modulokról annyit, hogy mivel a mögötte lévő szürek túl világos, nagyon egybefolyik az egész, azért mégis érdemes lenne valamivel elválasztani, egy kerettel vagy tényleg, egy sötétebb háttérszínnel. A modulfejlécek egyszerűek, de annál mutatósabbak, ez nagyon tetszik. A középmodulok fejlécei ellenhangsúlyozva vannak az oldalmodulok fejlécétől a világos háttérrel, ami egybéként jó. Látom, kis elválasztás azért van, de nagyon halovány, alig lehet látni. Kiemelések jók, az elrendezés is tökéletes, egy kicsivel nagyobb betűtípust javaslok még talán. Viszont a közösségi oldalak gombjai nekem nagyon bezavarnak a képbe. Nem tudom, direkt vannak-e ott, de nagyon elrontják a modulokat, azt érdemesebb lenne kivenni onnan, főleg, ha egyébként egyelőre még nem kapnak like-okat. 
Tartalom? Nemrég nyílt oldalhoz képest az ért találhatunk már némi tartalmat a navigációk alatt, a frissítéseknél még csak nagyon alapvető dolgokat, de majd ha tovább fejlődik az oldal, jobb lesz. 
Összességében: Kezdésnek a design kicsit lehetett volna jobb, de ettől függetlenül az alapkövek, miszerint rendezett és átlátható, az megvan, a tartalom pedig jelentősen felhúzza. Csak így tovább!

Ki, milyen lapon? nia nemrég kezdett bele a blogolásba a mycharmingdreams.tumblr.com-on. 
Nyitó design? Hú, hát tumblr oldalról még sohasem írtam, hát itt az ideje ennek is. Először is, a faviconnal kezdeném, amitől frászt kaptam, ugyanis mellette meg volt nyitva a weheartit is, és állandóan odakattintottam miatta... A háttérrel kezdeném. Tetszik, hogy a két modulrész között ekkora távolság van, az pedig még jobban tetszik, hogy az oldalmodul mögött ilyen érdekes háttér található. Nagyon jól illik az összképbe, különleges benyomást kelt. A bejegyzések mögött egyszerű, fehér háttér található, és amint látom, egy világosabb barna keret veszi a bejegyzéseket körül. Ez egy jó megoldás, ugyanis ekkora fehérségben kicsit elvesznek a betűk. Az oldalmodulnál ez a kép nagyon mutatós, tetszik, hogy ehhez igazodnak a színek. A fölötte lévő hatalmas bézs sávot nem tudom hovatenni, de legalább az egyik kiemelés hozzá van igazítva. A cím betűtípusa is nagyon mutatós az amúgy egyszerű designban. A bejegyzések egyszerűek, elég tartamasak, és nem kapnak semmiféle plusz díszítést a kiemeléseken kívül. Annyit javasolnék, hogy a sorközt kicsit állítsd nagyobbra, valamint ehhez a betűtípushoz a kicsivel nagyobb méret is előnyösebb lenne a könnyebb olvashatóságért. Egyébként teljesen rendben van. 
Tartalom? Van nekem is tumblr oldalam, ami nem blog, de tudom, hogy azért nem sok mindent lehet kihozni egy ilyen oldalból, tehát a tartalmat abszolút a bejegyzések adják, amik már most elég tartalmasak. 
Összességében: Az oldal teljesen rendben, azokat a dolgokat, amiket javasoltam, érdemes megvalósítani, mert sokkal harmonikusabb lesz az összkép tőle. 

Ki, milyen lapon? Chris és Rékaa nemrégiben nyitotta meg kritikaírással foglalkozó oldalát, a criticsblog.gp-t. 
Nyitó design? Az első design témája az Éhezők viadala, ami mindig megtévesztő, és először azt hittem, ezzel a könyvvel/filmmel foglalkozó oldalra találok. De azért kellemesen csalódtam is. A design. Első pillantásra a fejléc, a háttér és a baloldalon található navigáció olyan, mintha egy kép lenne az összes, ami nagyon elönyös ebben az elrendezésben, igazán mutatós. A fejléc semmi extra, viszont a betűtípus nagyon jó, és a rajta lévő effektektől igazán érdekessé és figyelemfelketővé válik az egész. Tetszik, hogy a színek így összecsengenek, gondolom a háttérképhez lett igazítva, nagyon szép. A navigáció a kedvencem, nagyon ötletes, ilyet sem láttam még sehol. Kis szövegbuborékok alkotják, egészen a fejlécig húzódnak, nagyon egyedi megoldás. Egész jól mutat a modulok fehér színe a sötét elrendezésben, pedig azt is nehéz eltalálni, hogy ne virítson nagyon, de ezekkel a színekkel csak mutatós lett a megoldás, és nagyon rendezett is. A modulok fejléce illeszkedik a fejléc betűtípusához, tökéletes. A szöveg olvasható, megfelelő kódolású, a kiemelések kevés számban találhatóak meg, de pont jól, és ami a legjobban tetszik, az a kritikák bevezető szövege körülötti keret. Ez a szövegdoboz ismételten egyedi megoldás, és nagyon tetszik, hogy a keret két féle színben jelenik meg. A további bejegyzés részre ez már nem jellemző, de az csak elrontaná, ez pedig nagyon jó. A kevesebb, néha több. 
Tartalom? Maga az ötlet, hogy kritikás oldallal foglalkozzatok, igazán különleges, és még jobb, hogy nem oldalkritikákkal foglalkoztok, hanem mindenféle más művészeti ágról vesztek témákat, és arról írtok. Mivel nemrég nyílt az oldal, ezért nem találkozhatunk még sok kritikával, de már most elég jó és sok tartalom van ahhoz képest, hogy nemrég nyílt. Szép munka, így tovább!
Összességében: Nagyon egyedi az oldal témája, egyedi kinézettel, teljesen összecseng a kettő. Tetszik, hogy filmes designt választottatok az oldal témájához, ebből látszik, mennyire ügyeltek a pontosságra. Zárójelben megjegyzem, hogy örülök, hogy én kaptam az oldalatokat, mert már azt is tudom, hogy a Rubinvörösből van film. 

Ki, milyen lapon? Maysilee megnyitotta Willa Hollanddal foglalkozó rajongói oldalát. 
Nyitó design? Először is azzal kezdeném, hogy ez a képsorozat nagyon jó, az pedig még jobb, hogy tökéletes színpaletta lett hozzá társítva. A fejléc számomra tökéletes, ha egy szóval kéne jellemeznem. A képek összevágása különleges, nem a megszokott háromszög vagy téglalap elrendezés, hanem különleges alakzatokban lettek elválasztva. Megfigyeltem, hogy a keretstílusok egészen egyediek, ugyanis nem egyforma méretű az összes, hanem valahol vékonyabb, valahol vastagabb, ami első látásra nagyon furcsa, de aztán ha már megszokta a szem, egészen mutatós és különleges. Nagyon tetszik, hogy szalag öleli alul a három képet, szép, bézs színben, egyik részén az üdvözlő szöveg, másikon a navigáció, ami kitűnik a betűtípusával, és a modulfejlécek is ezt kapták, ami miatt tényleg eléggé összhangos az oldal. Ez a háromszög motívum, ami megjelenik a fejlécen, még megjelenik kis képeken is, nagyon jó megoldás, feldobják az oldalt az ilyen kis motívumok főleg ilyen kusza elrendezésben. Tetszik, hogy nem szabályosak. A modulok szintén bézs színűek, sajnos kicsit egybefolynak a háttérrel, még így is, hogy más színe van. A fejléceiknél a betűstílus vastagított, ami ehhez a betűtípushoz nagyon nem vagy, viszont vékonyan meg alig látszik, szóval ez elég határeset. A bejegyzések jól olvashatóak, viszont a kis sorköz miatt egyáltalán nem átlátható, azt érdemesebb lenne nagyobbra állítani. A kiemeléseknek megfelelő mértéke van, az abszolút jó. A képeknél még mindig tetszik a keret, ez szerintem nagyon feldobja a lapot, remek választás. 
Tartalom? Egy napos az oldal, szóval még elég kevés tartalom van rajta, de bevallom, találkoztam már olyan rajongói lappal, akinek egy napos létére is több tartalma volt, de ahogy telik az idő, ennek nyilván nagyobb lesz a száma, szóval nem leszólandó, főleg, ha elképzelem, hogy a designban mennyi munka és energia lehet. 
Összességében: Mint említettem egy párszor, a design nagyon egyedi, különleges megoldásban tárul elénk, már csak a tartalmat fel fejleszteni, és tökéletes lesz. 

Ki, milyen lapon? N. megnyitotta blogját, a thefemalerebel.gp-t. 
Nyitó design? Azért egyszerű stílusú, blogos oldalakban is lehet látni némi extrák, különlegességet, ez pedig élő példa rá. A különlegesség alatt nem az elrendezést értem, habár az, hogy az oldalmodulok lejjebb helyezkednek el, elég meglepő és egyedi dolog, főleg egy ilyen egyszerű stílusú blognál. A különlegesség az egységes oldalmodulképeknél van. Nem raktál minden oldalmodulhoz valamilyen tök más témájú képet, hanem a fejlécképként szolgáló female felirat szövegstílusához készítettél számokat, amik a modulokat jelölik. Tetszik, hogy ilyen egységes, és egészen stílusos megoldás is. Nem tudom, ez volt-e a célod, de elképzelhetően találom azt is, hogy esetleg ezek a kis képek a fejlécet is adják, ugyanis egyik oldalmodulnak sincs fejléce, viszont a középső modul fejlécénél ez a kékes háttér nagyon feldobja az egyszerűséget. A bejegyzések jók, olvashatóak, nálad is javaslok egy kicsivel nagyobb sorközt, mert az összefolyás sosem mutat jól egy olyan oldalon, ahol leginkább olvasni kell. 
Tartalom? Elég sok bejegyzés van már ahhoz képest, hogy nemrég nyílt az oldal, ami csak jó. Ez adja a tartalmat, ami azért tényleg van, és érdekesek is.
Összességében: Egyszerű, de nagyszerű, bár azért túlzottan egyszerű a design, de a kis díszítő elemek nagyon mutatósak. Csak így tovább!

Címkék: nyitás

Csütörtöki vegyes

2014.01.02. 14:05, Kata

Ma végre megérkeztem egy vegyes adaggal, ami három darab cserét, valamint két darab nyitást tartalmaz.

Cserék:

http://kepfeltoltes.hu/131231/114052059501_www.kepfeltoltes.hu_.png

Ki, milyen lapon? Minzy sötétebb kinzetre váltott a korea-fanok.gp-n!
Új design? Igaz, hogy a design inkább tavaszias beütésű, de ezzel semmi baj nincs. Nekem sincs télies hangulatom, ami gondolom érthető. A fejléc nagyon tetszik: a színezés még élénkebbé tette, jó ötlet volt, hogy a raktál rá több textúrát is, és a címet is szépen megoldottad. Nagyon jó döntés volt sötét fa patternt beállítanod háttérként, hiszen ez még jobban kiemeli az élénk színeket. A modulfejlécek nekem nagyon tetszenek. A szöveg egyszerű, de mind színvilágban, mind stílusban tökéletesen passzol az oldalhoz. Bejegyzéscímnek egy cirkalmasabb betűtípust alkalmaztál, és örülök, hogy szürkére állítottad, mert ha színes lenne, akkor valahogy nem illene oda. A kiemelések szépek, a virágok színeihez igazítottad őket. A modulképek is illenek a fejléchez, de kár, hogy csak három van belőlük.
Nálam a dátum és a szerkesztő neve a bejegyzéseknél szinte már láthatatlan, mivel nagyon sötét, így elveszik a modulháttérbe, úgyhogy azt ajánlatos világosabbra álítani. Szerintem ezt már sokszor mondtam, de most is mondani fogom: mivel egy rajongói oldalról van szó, fontos, hogy a tartalom a főoldalon hangsúlyos legyen. Mivel nálad az oldal- és a középmodul kb. ugyanakkora, kicsit zavaró lehet, és könnyen átsiklik a tekintetünk egy-egy híren. Azt javaslom, hogy legközelebb szélesebb fejlécet csinálj, ezzel növelve az oldal szélességét is. Hidd el, sokkal átlathatóbb lesz az oldal, kevésbé lesz zsúfolt!
Összességében? Nekem nagyon tetszik a design, szép élénk színeket használtál, amiket jobban kiemeltél a sötét háttérrel. Viszont vedd figyelembe a javaslataimat!

Ki, milyen lapon? Viki télies kinézetet tett fel a garfikás, idézetes oldalára.
Új design? A fejléc tetszik, szép képeket választottál Phoebe-től, és a téli tájképet is jól kiválasztottad háttérnek. A cím és a navigáció és jól sikerült, bár jobban mutatna, ha a menüpontok magyar megfelelőjét inkább középre igazítottad volna. A modulfejléceket a navigáció ihlette meg, és látom a képen, amit csatoltál, hogy ott is cirkalmasabb betűtípust használsz (sajnos azt nem tudom megmondani, hogy ugyanolyan-e, mint a navigáció vagy a cím szövege), csak sajnos nekem azt nem mutatja. Azt viszont látom, hogy árnyék nincs mögötte, ami szerintem ebben az esetben fontos, sokkal jobban mutatna. A moduldobozok tetszenek, szépen megoldottad, hogy egy minimális árnyék látható mögöttük. Egy dolog viszont nagyon szúrja a szememet: a háttér. A fejlécet nem mondanám zsúfoltnak, mert nem sok minden van rajta, de azért mégse üres, amit ki kellene tölteni egy mintás háttérrel. Én mindenképpen egy egyszínű hátteret javasolnék. Hidd el, sokkal hangsúlyosabb lenne a fejléc, mert ez a sok minta figyelemelterelő.
Összességében? Szép munka, de legközelebb figyelj minden apró részletre, és a hátteret tessék lecserélni!

Ki, milyen lapon? glinda cserélt dizit a blogján, a sour-cherry.gp-n!
Új design? Az első, ami engem - de gondolom másokat is - megfogott, az a medúza. Hihetetlen szép színei vannak, és egyszerűen tökéletes az a kép, szerintem. Az oldal címét is nagyszerűen belecsempészted. Először kicsit furcsa volt, hogy modulháttérnek is azt a patternt használod, ami a medúza mögött van, de ahogy nézelődtem az oldalon, hozzászoktam, és most úgy vagyok vele, hogy jó ötlet volt. A háttér, ami a modulok mögött van úgyis egy barna árnyalat, azért elkülöníti egymástól a modulokat, így nem folynak egybe. Magyarán, ez egy jó megoldás, tetszik! A szöveg színe nagyszerű választás, megfelelően olvasható. A kiemelések is jól sikerültek, a medúza színeit használtad. Nekem a szememet a "Mit szólsz hozzá?" sávja bántja, úgyanis nagyon kiugrik a fehér szín a sötétből, úgyhogy azt érdemes lenne átállítani valami másra. Nem igazán tudok mást mondani, hiszen nagyon szép dizit alkottál, és igaz, hogy egy megszokott sémára épült, mégis, a színes medúza különlegessé varázsolja az egészet.
Összességében? Engem nagyon megnyert ez a kinézet, csak arra az apróságra, amit megemlítettem érdemes lenne elgondolkozni. :) Szép munka!

Nyitások:

Ki, milyen lapon? Tomoko megynyitotta a nightrainbow.gp nevezetű blogját!
Nyitó design? A fejléc egyszerű: Egy szépia képből áll, amin megjelenik az oldal címe is. Kivetni valóm nincs vele, hiszen egyszerű, de szépen passzol az oldalhoz. A modulfejléc rózsaszínje, és a modulok kék színű tetejét nem nagyon értem. Én inkább maradtam volna a sárgásabb színeknél, vagy esetleg egy hozzá illő színt behoztam volna, de egyik sem a kék vagy a rózsaszín lett volna. A bejegyzések címe sárgás, az nagyon tetszik, tökéletesen illik a fejléchez. A dőlt betűknél még ez a sötét olívazöld nagyon szépen mutat, de sajnos a többi kiemelés nem tetszik. Nagyon egyszerű az oldal a fejlécnek köszönhetően, ezért sokat ront az összhangon, ha több, különféle színt használsz.
Tartalom? Tartalom az van elég, leírod a kedvenc dolgaidat, és röviden magadról is beszélsz. Azt még tök jó ötetnek tartom, hogy az egyik oldalmodulban láthatják az olvasók, hogy éppen milyen sorozatokat nézel, és hol tartasz benne. Ezenkívül extrákat is tartalmaz az oldal: megtalálhatjuk a kedvenc animés oldalaidat, és avatarokat is találnak az olvasók, de készülőben van több garfika is tőled.
Összességében? A kinézeten van még mit javítani, a színeket mindenképpen csökkentsd le. Tartalom viszont sok van, és tetszik, hogy extrákkal is kedveskedsz a látogatóknak.

Ki, milyen lapon? Lottie nyitotta meg személyes lapját a napokban.
Nyitó design? A fejléc kilenc kicsike képből áll, amiket én imádok. A színezés nagyon szép rajtuk. A cím egy kissé elveszik a sok kép között, így lehet, hogy egy kicsit beljebb kellett volna tolni, de így is jól mutat. A címhez és a modulfejlécek szövegéhez használt betűtípus jó választás volt. Egyszerre bohém és a elegáns. A színválasztásról pedig azt hiszem nem kell sokat mondani, ti is látjátok a szemetekkel: a piros szín tökéletes árnyalatát kombináltad a narancssárgával, így egy élénk, de mégis nyugalmat sugárzó kinézet tárul elénk. A navigáció is tetszik, csak valahogy nagy távolágokat hagytál a kis dobzok mögött. Inkább nagyobbakat lett volna érdemes csinálni, vagy jobban összetömöríteni őket egy helyre. A bejegyzéscím betűtípusa, formázása a navigációról köszön vissza ránk (a menüpontok magyar megfelelője). Ehhez kapcsolódóan meg kell jegyeznem, hogy nem találtam olyan formázást, megoldást, ami csak egyszer szerepelne a lapon. Például a fehér kis dobozkát három helyen is alkalmazod: a címnél, a navigációnál és a bejegyzésekhez használt képeknél. Szerintem ez nagyon fontos, és egységes lesz az oldal a visszatérő elemektől. Nem csak nálad láttam, de azt nagyon jó ötletnek tartom, hogy a címkéket összegyűjtöd egy oldalmodulban, így még könnyebben navigálódnak az olvasók. A kiemelések rendben vannak, és nincsen mibe belekötnöm.
Tartalom? Egyenlőre tartalom még nincsen az oldalon, de a "Notebook" menüpontban áthatjuk, hogy mit tervezel megírni a közeljövőben. Rólad is olvashatunk majd, én javaslom, hogy azt írd meg a napokban, hogy ne álldogáljon üresen.
Összességében? A kinézet tökéletesre sikerült, a színeid imádom, nagyon szép munka! A tartalmat töltögesd, biztos  várják már a cikkeket az olvasók!

Címkék: vegyes

DHQ extra: cikkbörze

2014.01.01. 18:22, Kata

Most én is jövök egy cikkbörzével, ugyanis jelenleg nincs egy adagra való hírünk, időm viszont van. Remélem, hogy mindenkinek nagyon jól telt a Szilveszter, de lássuk csak, milyen jó cikkek is születtek mostanában nálatok.

Hogyan készül a design

Írta: gabriel, uneedmemorethanineedu.tk
Részlet: "Paki írt a legutóbbi design cseréjénél arról, hogy nála hogyan néz ki egy ilyen alkotási folyamat. Azt írta, kíváncsi másoknál hogyan zajlik ez, úgyhogy jöjjön az enyém. Nekem a vécén ülve és zuhanyzás közben világmegváltó gondolataim vannak, amiket azon nyomban elfelejtek, amikor kijövök fürdőszobából. Lehet tollal és papírral kéne oda is járni. Jól hatékony lenne, ahogy az ázott papírra próbálnék írni hajmosás közben. Kell egy vízálló diktafon."

7 must watch - romantikus filmek

Írta: Andzse, andzse.gp
Részlet: "A MUST WATCH valószínűleg több részes lesz, igazából mindig 7 filmet szeretnék majd felsorolni, amiket én láttam, élveztem és szerintem a kategóriájukban igazán jók. Meg persze fűzök hozzájuk némi kommentárt is, mert úgysem tudom megállni.És hát mi mással is kezdhetném, mint a romantikus filmekkel, mert lassan már a miniszterelnök is tudja, hogy a túlélésem múlik azon, hogy havonta beiktassak minimum egy romantikus vígjátékot vagy éppen drámát, bár az előbbieket jobban kedvelem. :)"

The Wolf Of The Wall Street (2013)

Írta: Kinga, the-classy-cat.bs
Részlet: "Tegnap, a premier napján, elmentem megnézni A Wall Street farkasát (hát persze, majd nem, mi?). Amikor a bejegyzés angol részét írtam, nem tudtam másképp kezdeni, csak úgy, hogy Leonardo nagyot alakított ebben a filmben. És most nem a fangirl szólt belőlem, ez egy tudományos tény."

Az önbizalom néha hazalátogat

Írta: Abbey, complicated-life.gp
Részlet: "Furcsának tűnhet a cím, pedig igaz. Legalábbis nálam biztosan. Éreztétek már, hogy vannak olyan napjaitok amikor élni sincs kedvetek, mindent rosszabbnak és borúsabbnak láttok - beleértve saját magatokat is? Nálam egyre gyakrabban fordul ez elő. Nem tudom megmagyarázni miért, de rosszul érzem magam, a külsőm miatt. Rengetegen mondták már, hogy szép és csinos lány vagyok, mégis néha ezek olyan könnyen átröppennek a fülemen keresztül. Sokat gondolkoztam, hogy foglalkozzak-e bővebben ezzel a témával, és le merem-e írni nektek. Hát megszületett a döntés. Fontosnak tartom ezt a cikket, mert rengeteg lány szenved ebben a "betegségben"."

Címkék: extra cikkajánló

íme, itt lenne 2014

2014.01.01. 00:00, Szerkesztőség
boldogságos új esztendőt!
 
Az egész szerkesztőség nevében kívánjuk, hogy 2014 is olyan sikeres, sőt, sikeresebb legyen, mint 2013. Boldogságot, egészséget és sok szerencsét mindenkinek! Mi 2014-ben is itt leszünk, nála nektek!
Címkék: közérdekű

a várva várt nyitások

2013.12.31. 13:22, Lawna
6 a közelmúltban nyílt oldal!
Sziasztok! Elég régen írtam ki híreket, de mivel ma volt rá időm, így az elmaradt nyitásokat hozom. Bocsi, ha néhol nem vagyok elég világos vagy nem fogalmazom jól, vissza kell rázódjak. Jó szórakozást!
Nyitások:
Ki, mikor, milyen lapon? Rékaa 24.-én tért vissza a blogolás világába. 
Nyitó design? A webcímhez és közben az ünnepekhez is megpróbált hű maradni a szerkesztő, szerintem egészen sikeresen. A fejléc nagyon hangulatosra sikeredett, imádom az összes elemét (a kis teáskannáktól a középen lévő fáig), hiszen éppen az első mondatban leírtakat tükrözi. A színek az egész lapon nagyon szépek, ez a zöld-piros páros eléggé bevált.  A fejléc és háttér együtt remekül mutat, az egész elrendezés pedig telitalálat. Az oldaltest se lett rossz: a kis navigációs megoldás ötletes, maguk a modulok az egyszerűségükben illenek ide. Egyáltalán nem hiányzik a modulháttér, pedig általában nagy szívfájdalmam, ha nincs. Az alapbetűk olvashatóak, a formázások mind passzolnak az összképbe. A chatnél az egyik szövegszín talán lehetne az oldal alapbetűszíne - a szürke -, hogy jobban illeszkedejen ez az elem is, de így sem kifejezetten kilógó. Végül pedig az oldal legcuikbb dolgát említeném meg, a kis hóesést: eleve aranyos a sok kis lehulló pötty, de engem igazán az fogott meg, hogy még meg is áll picit, majd elolvad a képernyő alján. 
Tartalom? Blogos oldalról lévén szó, fontos, hogy kapjunk a szerkesztőről egy alapot - itt megtalálható a Rékaa menü, amiben az alapok mellett még plusz modulok is vannak. A frisseket ugyebár a blogbejegyzések adják - egy hete van nyitva a lap és eddig háromszor volt friss. Valószínűleg az ünnepi forgatagban nem jutott erre sok idő, reméljük innentől gyakoribb lesz a dolog. Ami viszont fontos, hogy odafigyelj a helyesírásra, mivel több hiba is van - sok az elgépelés is (pl. kiss-kis, végig hallgatni - végighallgatni). Egy visszaolvasás sokat segíthet.  
Összességében: A kinézet igényes, szép és tetszetős munak, melynek összképe remekül illik mind az ünnephez, mind a webcímhez. A tartalmi részt még csiszolni kell, különös figyelmet szentelve az ellenőrzésre. 
Ki, mikor, milyen lapon? Aynn lovas oldalba vágott bele 26.-án. 
Nyitó design? Kezdetnek egy letisztult, télies pacis kinézet került fel a lapra. A fejléc főképe nagyon aranyos, ad egy hangulatot az embernek - a rá került szövegdoboz és ezzel együtt a benne lévő szöveg már kevésbé passzol hozzá, valami mást kellett volna alkalmazni. Szövegdoboz nélkül, egy másik betűtípussal jobb lenne, viszont nincs kétségem hogy kell oda az üreskébb bal sarokba az a felirat, csak nem így. Tekintve, hogy egy egyszerű és letisztult kódot kapunk, lehet, hogy jó ötlet lett volna a háttér két oldalsó részére valami textúrát kipróbálni. Ötletként felvetném a barnásabb fatextúrákat, melyek kicsit sötétebbé tennék az összhatást, hiszen az jelenleg nagyon világos. Egyébként maguk a moduldobozok rendben vannak ilyen egyszerűen, az alapbetűk olvashatóak, formázásokat viszont nem igazán használsz (pedig nem harapnak és egy ilyen könnyed munkának jót is tennéknek néhol). Az első két oldalmodulnál nem értem, hogy miért alul és miért nem inkább felül vannak a lovas képek, szerintem utóbbi jobban nézne itt ki. 
Tartalom? A tartalmat a hozott cikkekkel akarod kialakítani - nem rossz ötlet, tulajdonképpen jó is egy ilyen összefoglaló menüsor, de szerintem kell ide egy lovak menü is, melyben minden alapot leírsz a pacikról és csak utána jöhetnek az érdekességek. A frissekről annyit, hogy amik eddig vannak azok jók, csak tessék szorgalmasan hozni őket. 
Összességében: A külső nem rossz, de azért a háttér cserén elgondolkodnék, áthelyezném felülre a két oldalsó képet, megoldanám a fejléc feliratánák problémáját és alkalmaznék néhol formázásokat. Sok kis apróság, de szükségesek. A tartalmat pedig nincs mese, ki kell építeni. Sok munka, de megéri. Sok szerencsét! 
Ki, mikor, milyen lapon? Portálépítős-grafikás lapba kezdett bele Ziggler 27.-én.
Nyitó design? A portál témájából is már köetkezhethető, hogy milyen típususú design vár minket, ha felmegyünk a lapra - a főszerepben pedig ezúttal Ashley Tisdale és a lila árnyalatok tömkelege. A fejléc elemek tekintetében azt sorakoztatja fel, amit általában a nagyobb html kinézetek, de harmonikusan, nem halmozva, szóval szerintem rendben van. Tetszik a kis buborékfolyam és a képek minősége, ellenben a jobb felső kis szövegdoboznak annyira picik a betűi, hogy így teljesen elveszítii a funkcióját. A modulokra áttérve, mind az oldalsó, mind a középső korrek lett, de a modulaljak szinte ugyanazok, talán oldalra ki lehetett volna találni valami mást. Ami még nekem gondot okoz: az olvashatóság. Nagyon aprók egyrészről a betűk, másrészről középen mintha világosabb lenne maga a modulháttér is és majd kiesik az ember lányának a szeme, mikor a háttérbe vesző apró betűket akarja kivenni. Az is lehet, hogyha a betűméret változik, akkor a szín nem is lesz gond, ki kell kísérletezni. Ezt leszámíta kategóriáján belül jól megfelel a külső, szép munka. 
Tartalom? A rendeléshez már minden adott, sőt, már készülnek is a rendelések és van portfolió lap is. Maga a grafikai kellékrész pedig eddig 3 modullal büszkélkedhet, de már alakul és ez a lényeg. A nyitás óta folyamatosan jönnek a friss bejegyzések, ami jó jel. Van itt még bőven munka, azonban az irány már megfelelő, csak tovább kell haladni. 
Összességében: A design szépen sikerült, illik a lap témájához. Az igényesen összerakott összképbe csak a nehezen olvashatóság rondít bele, ezt kellene megoldani, egyébként minden rendben lesz. A tartalom kialakulóban, dolgozni kell vele, de látszik, hogy menni fog. Sok sikert! 
Ki, mikor, milyen lapon? Zina személyes oldalt nyitott 28.-án.
Nyitó design? Az egész lapra pillantva egyetlen szó jutott az eszembe: pici. Nagyon tetszik az egésznek az egyszerű stílusa, mely szerintem - így, ahogy ennyi bejegyzést már elolvashattam tőle - illik a szerkesztőhöz és eleve a személyes lap témához, de szerintem a méret nem lett eltalálva. A fejléc tündéri, egyetlen kép, de ez éppen elég. Az oldaltest, a letisztult modulokkal(az oldalmodulok elválasztója meglepően jól mutat, pedig semmi extra, mégis ez kellett ide), pont jó is hozzá, sőt, még az egyszínű háttérrel sincs gond, nem gond az egyszerűség. Az alapbetűk olvashatóak (csak apróak), a formázásokat meg hiányolom, néhol nem ártana használni őket. Nem kell színesek legyenek, de a dőlt, kiemelt és az aláhúzott alapbetűszínnel is jó lenne. Az egész összképet meg kellene növelni és akkor nem lenne itt panasz - mert tényleg jó ez a munka, csak túlságosan apró és emiatt nehezen olvasható. 
Tartalom? Személyes lapnál fontos egy kis alapinfo - az első oldalmodul meg is adja a kellő alapokat nagyjából, de a korod azért tüntesd fel, mert ez így szükséges a körvonal kialakításához az olvasóidnak. Az egyéb extra dolgok, melyek közül egy kód már található is a lapon, jól hangzanak, hasznosak lesznek. A tényleges tartalmat pedig a bejegyzések szolgáltatják személyes lapnál - ezek pedig sorban érkeznek és korrektek. 
Összességében: Ha megtalálod a megfelelő méretet, akkor minden rendben lesz a lapon és sokkal kellemesebb lesz olvasni az írásaidat, ha közben nem esik ki az ember szeme. Tartalmilag viszont jól indul a lap. Jó blogolást! 
Ki, mikor, milyen lapon? Gina és Lianella 26.-án vágtak bele közös lapjukba, melynek témája a fotózás. 
Nyitó design? A háttér szuper, nagyon jól néz ki és passzol hozzá ez a tündéri rókás kép, melyet fejlécképként alkalmaztok. A fejléckép kerete jó, de a jobb felső függőleges szöveg egyáltalán nem mutat jól. Ha már szöveget tesztek rá - ami kell is, hogy feldobja azért picit -, akkor inkább felülre vagy alulra egy a képhez passzoló betűtípussal tegyétek! A fejléckép-háttér pároshoz viszont nem igazán illik a kódolás. A képről kellett volna venni a színeket és akkor nem lenne gond. Például a legszembetűnőbb az, hogy a sárga modulfejléc nem igazán volt jó választás - helyette inkább a kép zöld vagy vöröses árnyalatait tudnám elképzelni. A formázásokat szintén át kellene varriálni és mindegyikhez oda illőt találni. A chatbe is kellene vinni egy kis színt illetve akkora kellene legyen a szélessége mint az oldalmoduloké. A másik komoly gond a kódban a színek mellett a rendezettség - vagyis annak hiánya. Vegyük például a legutóbbi bejegyzést, mely tegnap keletkezett: két kép is van beszúrva, random mérettel balra rendezve. Mellettük üres tér és az egész bejegyzés szétszórtnak hat a képek miatt. A két képnek közös méret kellene - amennyiben ilyen hosszúkásak függőlegesen, akkor balra/jobbra szöveg mellé, ellenkező esetben középre igazítva lehetne beszúrni őket. Ez az egységesítés vonatkozik minden bejegyzésre: legyen egy egyenméret, ne ez a káosz. 
Tartalom? A bejegyzések szépen érkeznek, viszont nem árt visszaolvasni őket ellenőrzés céljából - helyesírási hibák, elgépelések, vesszők hiánya, stb. Emellett a tartalomra is erősen rányomja a bélyegét a rendezetlen külső, hiszen kinek van kedve egy szétesett honlapot böngészni? No ugye, tessék rendezni. Az jó, hogy lehet olvasni a szerkesztőkről - viszont Lianella moduljában alapra kell tenni a szöveget, mert valamiért külön formázott. 
Összességében: Egy erős egységesítés ráfér a lapra, de nem lesz ez rossz, csak még van vele munka. Kezdettnek a színeket kell lecserélni, majd rendbe szedni a szétesett részeket. A képek szépek, szóval megéri dolgozni kicsit még a lappal azért,hogy mindenki szívesen menjen fel az oldalra megnézni őket. Sok szerencsét!
Ki, mikor, milyen lapon? Lareen tegnap nyitotta ki Vanessa-s oldalát. 
Nyitó design? A mozgó szép, viszont a hulló pelyhek már nem kellenek, hiszen a kettő együtt nagyon sok. A képes néznivalót az oldalsó modul képei szolgáltatnák, azonban kissé rendezetlenül hat, hogy nem olyan szélesek, mint a modulok. Ráadásul az első képet felülre, modulfejléc nélkül kellett volna szerintem helyezni és tenni rá egy kis feliratot is. A chat is túl keskeny, itt is a szélesség a gond - amekkora az oldalmodul, akkora kellene legyen a chat szélessége is. Ami a modulokat illeti, nekem hiányzik a modulháttér: vagy legyen ez a fehér, de akkor a háttérben a tényleges háttér legyen, ne legyen az oldaltestnek is külön háttere, vagy legyen más a modulháttér (én előbbire szavazok, utóbbi nem tudom, hogy megoldható-e szépen). A modulfejlécek címeit középre kellene rendezni. Az alapbetűszín túl világos a fehér háttérre, lehetne pár árnyalattal sötétebb, akárcsak a vajszínű formázás, ami szintén nehezen olvasható. Emellett hiányolom a formázások használatát a bejegyzésekben. 
Tartalom? Sosem jó üresen kinyitni egy rajongói oldalt, te mégis megtetted - ejnye, tessék tartalmat írni! A tegnapi napon nyitottál, a tegnapi frissek meg is voltak. Aztán van egy oldalsó modul, melyet beszúrtál, de nincs benne semmi - miért tetted be, ha még nincs kész?
Összességében: A háttér szép és illene hozzá a kiválasztott képsorozat, ha jó elrendezést és méreteket alkalmaznál. Az összkép jelenleg semmilyen, kellene egy kis összekovácsolás még. A tartalom rettentően hiányos, a Vanessa menü egy nagy hamarosan felirat - ez bizony nem maradhat így. Tessék dolgozni vele! 

 

Címkék: nyitások
 

Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123