legfrissebbek

Cserék szerda délutánra

2013.12.11. 18:34, Kata

Szasztok! Ma én is jöttem egy adaggal, mégpedig cserékkel, melyekből szinte mindegyik a télies/karácsonyi hangulatot igyekszik visszaadni. Na, akkor lássuk is őket:

Ki, milyen lapon? Amy varázsolta pirossá a Lacrisma Profundere-es rajongói oldalát.
Új design? Nos, akkor kezdjük is az első alanyunkkal. A háttér nekem már eleinte is kavalkádott okozott, de a fejlécen is egy kisebb fajta káosz uralkodik. Sok tátongó hely maradt a fejlécen, egyet gondolom próbáltál betölteni a piros karácsonyfával, de sajnos az sehogy sem illik a képre. A háttér és a bordós szín a fejlécen egyáltalám nem harmonizál egymással, úgyhogy a hátteret mindenképpen ajánlatos leváltani valami egyszerű, kevésbé mintás darabra, ami színben is passzol. A fekete színt nem igazán értem, nekem nem a karácsony jut róla eszembe, de ízlések és pofonok. A fejlécre vissaztérve: a fa mellett láthatjuk az oldal címét, ami még egy színt behozott a képbe, ez pedig nem más, mint a ciklámen, ami aztán már végkép elüt a pirostól, a szöveg sem mutat valami jól ferdén, és az árnyékot is túlságosan eltoltad mögötte. A modulok tetszenek, egyszerűek, de mutatósak, könnyen átlátható az összes, és inkább a fejléchez lettek igazítva, ami még inkább megerősít abban, hogy a hátteret nem ártana leváltani. Aranyos kis hópelyhek is hullanak a magasból (az oldal tetejéről), amik egészen a lap aljáig kitartanak.
Összességében? Én azt tanácsolom, hogy a hátter mindenképpen legyen egyszínű, mert a fejléc önmagában elég sok elemet tartalmaz, és ezzel a hátterrel túl zsúfoltnak tűnik a lap.

Ki, milyen lapon? nikkii* oldalán Palvin Barbi feszít az ünnepi designon.
Új design? Egy portálépítős oldalon járunk, de ez meg is látszik. Tetszik, hogy a zöldet használod fő színként, mert általában karácsonyi diziknél a pirosat alkalmazzák inkább. A díszek, a havas táj és a gomolygó hópelyhek 100%-osan visszaadják a karácsony feelingjét, és még Barbi is hozzáöltözött (vagy öltöztetted - színezére gondolok) kinézethez a zöld pólójával. Egyszerűen imádom, ahogy a "Merry Christmas" szöveg megbújik a fenyőágak között. Talán az egyetlen dolog az, amibe bele tudok kötni, hogy az üdvölzlő szöveg közepe valahogy eltűnt, amit nem igazán értek. A színezések és a modulok rendben vannak, nagyon passzolnak a fejléchez. Azt tudnám tanácsolni, hogy a modulfejléc szövegének állíts be valami árnyékot, mert ahol belelógnak a fenyőágak, kissé nehezen olvasható a szöveg.
Összességében? Szinte lehetetlen belekötni a lapba, hiszen gyönyörű és persze nagyon hangulatos! Engem lenyűgöztél vele. :)

Ki, milyen lapon? Darla és Noémi karácsonyi kinézetet pakolt fel a Candice-es oldalukra.
Új design? Itt is megjelenik a karácsonyfa, a hópelyhek, a zöld és a piros szín - magyarán a lányok már felkészültek az ünnepre, és így várják a látogatókat az oldalra. A színvilág kifogástalan, külön tetszik a háttér világos zöldes színe. A "home" felirat mögötti piros körön elég sötét és szembetűnő árnyékolást hazsnáltatok. Mivel a navigáció többi részét vékony fehér csíkkal kereteztétek, így körnél is inkább ezt tundám elképzelni, és sokkal szebb lenne. Candice bordó szerelése nagyon hajaz a karácsonyra, és még egy aranyos mikulás sapi is került a fejére. A karácsonyfa és az üdvölző szöveg is a hején van, és igaz, hogy ezeket egy helyre, vagyis középre sűrítettétek, mégsem tűnik zsúfoltnak. A modulok egyszerűek lettek, könnyen átlathatóak, a szöveg színe alapból zöld, így ezt a színt is belecsempésztétek. Egyedül azt tudom ajánlani, hogy a modulfejléc szövegének adjatok egy sötét pirost árnyékot, toljátok el 1 pixellel, akkor kicsit kiemelkedik a fehér szín, de éppen csak annyira, amennyire kell, és sokkal jobban mutat.
Összességében? Egy nagyon szép, hangultos dizit hoztatok össze, lányok, szép munka, és próbáljátok ki, amit javasoltam. :)

Ki, milyen lapon? Darla és Kitti a Witches Of East Endes lapjukon cseréltek kinézetet.
Új design? A fejléc egyszerű, csupán egy felirat található rajta. Én mindenképpen ajánlanám figyelmetekbe, hogy renkívül nagy választék van betűtípusok terén a neten, bátran töltsetek le valami érdekesebbet, mert amit használtatok, ez egy alapbetű, és valami különlegesebb sokkal jobban feldobná a fejlécet, még akkor is, ha más nincsen rajta. A háttér sötét, de a modulhátterek világos színe ellensúlyozza ezt. Csak kék színt használtatok a dizinél, viszont arra ügyelni kell, hogy ez a sok kék ne üssön el egymástól. Nálatok nagyjából minden rendben van, egyedül a címmel van egy kis problémám, és a háttér is már-már átfordul sötét lilába. A modulok egyszerűek, átlathatóak, a szöveg könnyen olvasható, de a hivatalos hatás érdekében továbbra is javasolom a szöveg sortkizárttá állítását, plusz a linkelt képek sokkal jobban mutatnak kerettel. :)
Összességében? Egyre jobban tetszenek a munkáitok, lányok, csak így tovább, de néha nem árt a legkisebb részletekre is figyelni. :)

http://oi43.tinypic.com/19s8wn.jpg

Ki, milyen lapon? fecske, aki immáron Glinda néven elérhető, egy csodaszép farkast használt fel az új dizije elkészítéséhez.
Új design? Na igen. Én alapból rajongok a farkasokért, a fejlécen lévőről meg aztán ne is beszéljünk. Egyszerűen gyönyörű. Te teljesen máshogy adtad át a télies hangulatot, mint a többiek - míg mások díszekkel aggatták fel lapjaikat, addig te egyszerűen egy fehér farkast választottál fő képnek, aki a hóban fekszik, és eszméletlenül gyönyörű a szeme. Azt hiszem, nem kell tovább escetelnem, hogy mennyire magával ragadott. Először gondoltam arra, hogy azért a fejlécre mégis csak elférne egy cím, de nem! Ez így tökéletes, ahogy van. Tetszik, hogy ennyire egyszerűek a modulok, és hogy a kiemeléseket sem viszed túlzásba. Látom, azért apró hópelyheket te is csempésztél az oldalra, ami mégjobban megerősít minket abban, hogy ez a dizi mindenképpen a mostani évszakhoz készült.
Össszességében? Nagyon egyszerű dizit alkottál, Glinda, de mégis, a farkas szépsége, és ez a letisztultásg ad neki egyfajta bájt, ezért is tetszik nekem annyira. Ügyes munka!

Ki, milyen lapon? Ancsii oldalán Miki egér vár minket a Disney palota előtt.
Új design? A fejléc önmagában egyszerű, de azt nem tudom eldönteni, hogy a csillogást és hópelyhet te helyezted-e rá, de mindenesetre nekem az már kicsit sok. Ancsii lapján is szállingóznak a hópelyhek, igaz, kicsit ritkásan. A modulfejlécek nekem valahogy túl világosak a fejléchez képest, sötétebb kéket választottam volna, árnyéknak pedig valami kevésbé sötét színt, inkább pár árnyalattal sötétebbet, mint a háttere. A navigáció színe egyedül azért zavar, mert képtelen vagyok rájönni, hogy a bézs szín honnan származik, de egyébként nem üt el, de érdemes a fejlécről színeket válogatni. Talán az oldalmodulok lehetnének kicsit szélesebbek.
Összességében? Egyszerű a design, igazából nem nagyon tudok mit említeni, de engem valahogy ez nem fogott meg, nem adta át a télies, karácsonyi hangulatot. :/

Címkék: cserék
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2013.12.11. 20:10
Amy

Köszi Kata :) Igazából direkt raktam feketét, mert mindenki a szokványos színekkel dolgozik, én meg nem akartam "beleolvadni a tömegbe". És a fejléc ürességét direkt akartam ellenhangsúlyozni a háttérrel. A ciklámen még a fejléc kezdetleges verziójából maradt, megfeledkeztem róla, de rögvest korrigálom :)

2013.12.11. 19:07
nikkii*

Köszi a véleményed Kata :) az üdvözlő szöveg azért tűnt el félig mert már egyszer nekiálltam megcsinálni a dizájnt, de akkor még egyáltalán nem karácsonyis hangulatban, teljesen más színekkel és úgy eleve egész máshogy, az üdvözlő szöveg viszont már akkor belekerült, utána szerkesztettem át az egészet. és valószínűleg azért lett, hogy nem lehet az egészet elolvasni, de ezt kompenzálja az, hogy az első oldalmodulban is van egy bevezetőszöveg (ha jól emlékszem talán ugyan az is, mint a fejlécen) :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123