Lawna: Mikor lehetett ajánlani, hogy kivel legyen interjú, felmerült a te neved is. Az ajánlód azt írta oknak, hogy szerinte te egy "érdekes" szerkesztő vagy. Szerinted mit érthetett ez alatt?
Gellcsi: Először is, nagyon köszönöm neki, hogy ajánlott engem. Az "érdekes" jelzőt sok mindenkire használják. Olyan emberekre, akik olyat tesznek, ami nem megszokott, vagyis túl megy az átlagoson. Én személy szerint nem tartom magam annyira érdekesnek, de meglehet, hogy másoknak feltűnt az, hogy szeretek helyesen írni, szépen fogalmazni és megfelelően rendszerezni és nem csak úgy összecsapni mindent. Talán ezért lehetek kicsit érdekes, mert a mai trendekkel ellentétben én nem használok olyan szavakat a lapomon, amiket a korombeli, fiatal, tele lelkesedéssel dolgozó szerkesztők használnak. Tudom, hogy nem csak én vagyok igényes, de egy szóval sem mondtam, hogy csak én vagyok egyedül "érdekes".
L.: Hol, mikor és mivel kezdted el annak idején a szerkesztést? Hogyan kezdődött az egész?
G.: Az eoldal.hu-n kezdtem el szerkesztgetni még 2008-ban. Először nagy csodálattal néztem az akkori lapokat. Jó mókának találtam azt, hogy valaki a saját érdeklődési köréből kiragad egy hírességet, vagy produktumot és arról ír bőven és kifejtve a lapjára látogatóknak. Szóval belevágtam én is. Egyértelmű témát nem jelöltem ki a lapomnak. A kedvenc sorozataimmal és filmjeimmel, valamint színészekkel és énekesekkel foglalkozott az oldal. Akkoriban nagyon oda voltam a spanyol nyelvű szappanoperákért, így főleg ez volt a meghatározó irányvonal. Akkoriban még csak Jetix volt a mai Disney Channel helyett, de voltak már akkor is népszerű sorozatok, mint például a H2O - Egy vízcsepp elég, ami a későbbi webes pályafutásom alatt is jó párszor megfordult, mint lehetséges téma, amikor belevágtam egy-egy lapba. Később, amikor elkezdtem átlényegülni szerkesztővé, új utakat kerestem és merészebb próbálkozásokba keveredtem. Az akkor még "normálisan működő"
mindenkilapja.hu megfelelőnek tűnt arra, hogy a szerkesztés iránti elkötelezett szomjúságomat megfelelően csillapítsam. Itt töltöttem a legtöbb időt és számtalan lapom volt. Még próbálkoztam pár weblapszerkesztővel, amikor végül rátaláltam a gportal.hu-ra, ahol szépen letelepedtem és most is itt szerkesztek.
L.: Én gp-n kezdtem anno és sajnos nem tudom, hogy milyen lehetett a mindenkilapjás-világ. Azt már több embertől is hallattam, hogy régen jó dolog volt ott szerkeszteni meg hogy átláthatóbb volt, stb. Te miért kedvelted?
G.: Nem is tudom. A régi mindenkilapjás-világ hasonló volt a mostani gportál világához, de mégis más volt. Olyan kis család alakult ki a lapok között és mindenki jóban volt mindenkivel, nem volt sem lopás, sem hisztéria. Csodálatos lapok voltak akkor, amik mára eltűntek a "rendszerváltás" miatt. Egyébként fogadni mernék rá, hogy ha a mindenkilapja nem változik meg, akkor még ma is ott szerkesztenék.
L.: A többi honlapkészítő után nagy változás volt a gp? Mi az, ami megfogott benne?
G.: Klasszisokkal jobb volt, mint a többi. Az tetszett benne, hogy sokkal több mindent lehetett kihozni egy oldalból. A gportál webmesterei sokkal segítőkészebbek és ezenkívül sokkal jobban kifejezheted magad, mint máshol, mert a gp eleve olyan kezelőfelülettel rendelkezik, amivel gyerekjáték csodás portálokat létrehozni. Azt hiszem, nagyon jól döntöttem, amikor áttértem a gportálra.
L.: Mi a legpozitívabb és mi a legnegatívabb élményed a szerkesztés világából?
G.: A legpozitívabb élményeim egyértelműen azok, amikor valaki azt írja nekem, hogy szeret a lapomra járni és megtalálta azt, amit keresett. Nagyon imádom, amikor elégedettek a látogatóim és ilyenkor én is abszolút az vagyok. A legnegatívabb élményeim közé tartoztak azok a pillanatok, amikor nem tudtam kiigazodni a kódok világában és olyan végzetesen elrontottam valamit, hogy a lapomon már nem lehetett igazán segíteni. Gondolok itt a Nicole Andersonos lapomra, ami már a gportalon volt és nagyon szerettem, borzasztóan nehéz volt ott hagyni.
L.: Milyen témájú lapjaid voltak eddig? Melyik volt az eddigi kedvenc?
G.: Napokig sorolhatnám, hogy milyen témájú lapjaim voltak eddig. Volt olyan lapom is, ami csak egy napot ért meg és vannak olyan lapok, amikre nem is emlékszem, csak úgy ott hagytam őket és lehet, hogy még megvannak, de a címüket örök homály fedi. A legtöbb lapom a már említett H2O-val foglalkozott. De rengeteg Lady Gagás és Selena Gomezes lapom is volt már. Igazából a legtöbb Disney-sztárról volt már lapom, sőt magával a csatornával is foglalkozott az egyik. Az igazi kedvencem a hét hónap után bezárt Selena Gomezes weboldalam volt, a
so-selena.gp.
L.: Miért zártad be a so-selena.gp-t? Megbántad azóta?
G.: Emlékszem, hogy sokat morfondíroztam rajta, hogy mi legyen. Akkoriban nagyon sokat kellett hajtani az iskolában és szemernyi időm sem maradt a lapra. Aztán még az is közrejátszott, hogy láttam, hogy annyi sok Selena Gomezes lap van már, hogy teljesen fölösleges üzemeltetni egy olyan oldalt, amit senki sem látogat, mert vannak sokkal híresebb, ilyen témájú lapok. Aztán még az is szúrta a szememet, hogy Selena összejött Justin Bieberrel. Ugyanis én ki nem állhatom Justint. Tudom ez nagyon gyerekes és nem helytálló érv, de Selena ezzel nagy csalódást okozott nekem. Szóval ezek vezettek ahhoz, hogy végül bezártam a lapot. Hogy megbántam-e? Egyáltalán nem. Szerintem ennek így kellett lennie.
L.: Jelenleg Bridgit Mendler-ről szerkesztesz oldalt. Miért pont róla? - Tudom, hogy van róla egy külön modul a lapodon, de gondoltam azért itt is megkérdezem, hogy azok is megértsék, akik még nem olvasták.
G.: Igen. Nos, amikor belevágtam ebbe a lapba, akkor nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy milyen témát válasszak, visszatekintve az elmúlt időszakok nagy csalódásaira. Bridgitet mindig is szerettem. Igen, ő is egy Disney-sztár, így amikor szóba jött a neve, akkor felmerült, hogy talán végre nem kellene boncolgatni ezt a témát és valami felnőttesebb vonalon kellene elindulni. Aztán meghallgattam Bridgit összes felvett dalát, megnéztem az összes filmet és sorozatot, amiben szerepelt és akkor rádöbbentem, hogy ő több, mint egy Disney-sztár! Beleszerettem a hangjába és az érzékiségébe. A nyitáskor már biztos voltam benne, hogy ő az igazi.
L.: Mennyire tartod fontosnak a tartalmat egy rajongói oldalon?
G.: A rajongói oldalt a tartalom élteti. Manapság inkább a kinézetre és a frissekre mennek rá, de ha nincs megfelelő mennyiségű tartalom a háttérben, akkor az a lap megbukott. Az én lapomon bevallom, hogy nagyon gyatra a tartalom és igyekszem bővíteni, de mindig csak a gépemen mentem le az adatokat és arra már túl fáradt és lusta vagyok, hogy a lapra is feltegyem őket. A legnagyobb problémám az, ami biztos, hogy mindenki nagy problémája; az iskola. Nem tudok megfelelően szerkeszteni, ha késő délután érek haza és még egy nagy kupac házi is vár rám és akkor a másnapra való tanulásról nem is beszélek. Sokszor esett már meg, hogy emiatt zártam be lapokat, de én azt mondom, hogy most már azért se zárok be emiatt több lapot, mert az megfutamodást jelent. Hétvégente és a szünetekben megpróbálok többet jönni és persze vannak könnyebb időszakok is a suliban, így akkor jön el az én időm.
L.: És mi a helyzet a látogatottsággal? Mennyire fontos tényező ez számodra?
G.: Ez az egyetlen dolog, ami miatt soha nem főtt a fejem. Nem érdekel, hogy mennyien jönnek a lapomra. Nekem elég az, hogy van néhány törzslátogatóm, akit érdekel, hogy milyen újdonságok kerülnek fel a lapomra és kész. Persze, néha megnézem a számlálót, hogy lássam, hogy mennyire drasztikus-e a csökkenés, vagy éppen mennyire burjánzó a növekvés, de én megelégszek a csekély látogatószámmal is.
L.: Már kérdeztem a látogatottságról és a tartalomról... de azt még nem kérdeztem meg, hogy mit tartasz a legfontosabbnak egy rajongói oldalban?
G.: Tulajdonképpen én azt tartom fontosnak egy rajongói oldalban, hogy a lehető legkézenfekvőbb módon adjon hiteles, naprakész és részletes információkat az oldal témájáról. Ilyen szempontból elsődlegesen a frisseket tartom szem előtt, de szorosan utána tenném a tartalmat, majd a kinézetet és a végére hagynám a látogatottságot.
L.: Készülsz valami újjal előállni a közeljövőben? Várható tőled mostanában új lap vagy a bridgitmendler.try nagyon leköt?
G.: Igen, készülök valamivel. Tudom, hogy kevés időm van a mostani lapomra is, de szeretnék egy új lapot. Egy olyan lapot, amit már nyár óta szerettem volna. 2012 februárjára biztosan elkészülök vele. Ez a lap is a gportálon lesz, már a címe is megvan, de ennél többet nem szeretnék elárulni róla.