Itt a Liam/Milan interjú:
Lawna: Mióta szerkesztesz? Hol és mivel kezdted?
Liam/Milan: 2007 vége fele kezdtem a szerkesztést mindenkilapján, amiről egy ismerősöm mesélt nekem. Sokáig nem igazán foglalkoztatott a dolog, de aztán jött a kedv és regisztráltam egy honlapot. Az első téma, amivel foglalkoztam a High School Musical volt. Akkor még nem értettem egy képszerkesztőhöz sem, csak egy sima sablon volt beállítva és pár wikipédiáról kimásolt szöveg volt a tartalom. Nem is nagyon volt látogató azon az oldalamon. Később aztán Painttel megpróbáltam grafikai dolgokat készíteni, de nem jött össze. Ezután töltöttem le komolyabb képszerkesztőt, ami a Photo Filtre volt. Nagyon sokáig használtam, de aztán egyik ismerősöm által "közelebb kerültem" a Photoshop CS3-hoz, most pedig ugyanennek a programnak a CS5-ös változatához, amit előszeretettel használok.
L.: Mit szeretsz a PS CS5-ben? Mi az, ami az egész PS-ben megfogott?
L.:/M.: Hogy sokkal több lehetőség van benne, mint mondjuk a CS3-as változatban volt. Sokkal könnyebben és szebben tudok kivágni vele dolgokat és a formázásoknál is sokkal több lehetőséget kínál. Már egy ideje, körülbelül május óta van meg a gépemen, de még mindig tud meglepetést okozni. Szerintem fantasztikus úgy, ahogy van! :)
L.: Mit szeretsz a legjobban a szerkesztésben? Miért jó csinálni?
L.:/M.: Azt szeretem a legjobban, hogy valami maradandót hozok vele létre. Ezalatt azt értem, hogy nem pazarlom el minden időmet felesleges dolgokra, mint a korombeli fiúk a játékokra mondjuk. Itt a nyelvi tudásom is fejlődik a honlap-és képszerkesztéses tudásom mellett. Hogy miért jó? Szerintem valamilyen szinten jó érzés egy adott kedvenccel többet foglalkozni annál, hogy hallgatom, megnézem, cikkeket olvasok róla. Illetve hozzájuttatom az embereket infókhoz az illetőről, filmről, sorozatról vagy bármi másról. A személyes lap kicsit másabb tészta, ott az a jó dolog szerintem, hogy kiírhatod magadból a gondolataidat és vissza is olvashatod idővel - ezért is fogok hamarosan nyitni egyet.
L.: Hohó, szóval hamarosan várható egy személyes lap?
L.:/M.: Igen, bár már korábban is volt egy, amit Matt néven szerkesztettem.
ExtremePalace.Blogspot.Com volt a címe, ami ha jól emlékszem az első "ajánlott blog" volt nálatok :D Szeptemberben egy új közösségbe kerültem, mivel megkezdtem a középiskolát, hozzá kellett szoknom a reggel 5-kor keléshez és hogy nem akkor jövök haza, amikor akarok. Bár nem lesz napi szinten bejegyzés, de kell egy hely, ahol leírhatom a fontosabb dolgokat, főleg mivel a mai napig nem sikerült beilleszkedni az osztálytársakhoz, úgyhogy lenne miről mesélni. Úgy érzem az előző próbálkozás óta sokat fejlődtem bloggerként és ezt hamarosan meg is szeretném mutatni egy személyes lap kíséretében
L.: Gondolom sajnos negatív élményed is van már elég, ha 2007 óta itt vagy, Volt olyan "élményed" azóta a szerkesztés világában, amire nem szívesen emlékezel vissza?
L.:/M.: Húúú... negatívból rengeteg van. Rengetegszer vádoltak meg lopással, de ezt szinte minden szerkesztő elmondhatja magáról. Sokszor keveredtem chates balhéba, ami aztán az egyik híres, grafikás oldalon főoldalra is került. Gondolom Mónikáról és a balhéiról nem kell mesélnem... annak az oldalnak a szerkesztője mégis engem látott hibásnak, holott barátoknak mondtuk egymást. Ez az a dolog, amire nem szívesen emlékszem vissza. Belátom, én is hibás voltam, de megvádoltak azzal, hogy én kezdtem a balhét és még azzal is, hogy én csináltam az illetőről anti lapot... Elég igazságtalannak érzem még most is, de már nem haragszom senkire.
L.: Azt már tudjuk, hogy az első lapod HSM-es volt. És a többi? Milyen témájú lapjaid voltak eddig? Melyik volt az eddigi kedvenc?
L.:/M.: A HSM téma elég sokáig kísért, bár elég sokszor váltottam címet. A sok közül talán a
HSMzone.Mlap.Hu volt, ami huzamosabb ideig ment. A HSM téma mellett szerkesztettem Andy, a vagányos és Jetixes oldalt is. Az utóbbit rengetegen szerették, talán arra vagyok a legbüszkébb az mlapos múltamból. Voltak gportálos kitérőim is, de valahogy nem éreztem jól magam, ezért mindig visszatértem mlapra - amíg lehetett. A Mindenkilapja átalakulása után Blogspotra mentem, ahol egy sztárhíres blogom volt. Celeb-Wood.Blogspot.Com volt a "végső" címe, de nem volt valami nagy sikere. Ekkor gportálra kerültem, a Graphics-Dailyn kaptam társszerkesztői feladatot, amit a szerkesztőgárda miatt hamar ott is hagytam. Mivel akkoriban jóban voltam Dotyival és szerettem (még most is) a Vámpírnaplókat, megkért, hogy legyek társszerkesztő az IanAndNinán. Itt voltam huzamosabb ideig, de aztán összevesztünk és jobbnak láttam, ha kilépek. Utána nem nagyon találtam a helyemet. Végülis az ExtremePalace.Blogspot.Com volt utána az az oldalam, amit említésre méltónak tartok, mellette pedig pár hétig a NikkiiWorld.Weboldala.Net társszerkesztőjeként is működtem. Közben elromlott a gépem és nem tudtam frissíteni 1-2 hónapig, ezért inkább bezártam a blogomat és eltűntem egy időre. Miután új gépet kaptam, jött a HTML-es SelenaCentral.Org, a WordPresses SelenaNews.Net, 90210mania.Com és a Gportálos MusicDaily, amik közül a legutolsón jelenleg is aktív társszerkesztő vagyok. :D
L.: Mit gondolsz, mennyire fontos egy rajongói lapon a tartalom mennyisége/minősége?
L.:/M.: Szerintem fontos, hogy egy rajongói oldalon egy kívülálló számára is érthetően legyenek megírva a modulok, és hogy abból sok legyen. Persze ha a minőség rovására megy a mennyiség, akkor nem éri meg erőlködni. Láttam már 1-2 mondatos, értelmetlen modulokat és elég elszomorítónak tartottam. Amit viszont még fontosnak tartok, hogy rendes kinézet legyen az oldalon, hiszen sokkal jobb érzés egy szép designú oldalon olvasni a híreket/modulokat, mint egy kevésbé szépen.
L.: Selena Gomez kisasszonnyal egészen sokáig foglalkoztál. Miért pont vele és a jobb kérdés: miért hagytad abba?
L.:/M.: A nyári szünet elején nyitottam a Selenás lapomat és körülbelül a nyár közepéig maradtam is mellette. Nagyon szeretem a zenéjét, a filmjeit és szerintem jól csinálja, amit csinál a fiatal kora ellenére. Az első próbálkozásomkor - ami a
SelenaCentral.Fanfusion.Orgvolt - nem volt vetélytárs. HTML-en egyáltalán nem, Gportálon pedig nem volt olyan meghatározó lap, mint annó a GomezHeart. Így hát nekiláttam az első HTML-es lapomnak, ami aztán később domaint is kapott, így lett SelenaCentral.Org. A nyár kibontakozásával együtt rengeteg másik Selenás lap nyílt, ami miatt a sajátomat feleslegesnek éreztem. Egyszerűen felbosszantott, hogy hirtelen lett 50 másik oldal, az, meg hogy domainesből is lett 3-4, végleg betette a kulcsot. Elhamarkodott döntés volt a zárás - ami már SelenaNews.Net címen következett be egy szintén elhamarkodott költözés miatt - de akkor ez volt a "jó döntés". Utólag viszont már nem, hiszen fél éves lenne a lap :)
L.: A 90210mania-val az volt a célod, hogy itthon is megismerjék a sorozatot? Mit gondolsz, miért nem kaptak rá az emberek?
L.:/M.: Igen, ez volt a fő cél. Hogy miért nem jött össze, az igazából egyszerű. Nálunk mindössze 1 évadot adtak le a sorozatból, semmi többet. Az emberek mondhatni eléggé le voltak maradva a sorozat történéseivel, az én oldalamon meg nem igazán volt tartalom. Ami még fontos lett volna, az az epizódok feltöltése és a feliratok fordítása, de ez rengeteg munka lett volna, így nem is álltam neki. Hirdetésileg sem voltam a toppon, hiszen akkor nem nagyon aktívkodtak a Gp-híres oldalak, a Gportálos csíkkal pedig nem sokra mentem. Ettől függetlenül szerintem lett volna mit olvasni és nézni az oldalon, de ha nem, hát nem. :/
L.: Kiraktál a legutóbbi lapodra egy szavazást, hogy kiről legyen rajongói lapod. Ennyire tanácstalan vagy? Vagy csak voltál és már van ötleted? - Beleolvasgattam a chat-be és valahogy az jött le, hogy már vannak terveid. Tévesen következtettem?
L.:/M.: Aki ismer, az tudja, hogy mindig bizonytalan vagyok - főleg ha ilyenről van szó. Rengeteg kedvencem van, de persze mindig vannak akiket jobban szeretek. Most őket foglaltam szavazásba, ami igazából csak időhúzás volt a részemről. Zac Efron jött ki nyertesen, amin kissé meglepődtem. Akikkel beszéltem, mind azt mondták, hogy nem érné meg róla nyitni, mert lejárt és már nem érdekel senkit. Ezért úgy döntöttem, hogy nem veszem számításba a szavazást, inkább tartok közvélemény-kutatást a barátaim között. Tegnap Szabival, a MusicDailys "főnökömmel" tettünk pontot az ügy végére, amiről inkább majd később szeretnék nyilatkozni. Most sem biztos igazából semmi, két téma között még mindig vacillálok.
L.: Reméljük minél hamarabb sikerül döntened a 2 téma között és rövidesen halunk rólad, főleg arra való tekintettel, hogy ismerek egy csomó kíváncsi emberkét, akik már várják, hogy mi lesz - köztük persze én is. Mit gondolsz, még sok idő, míg döntesz vagy most már rövidesen lehorgonyzol?
L.:/M.: Hogy őszinte legyek nem lesz meglepetés a téma - már ha addig marad a mostani kiválasztott. Szeretnék még a szünetben visszatérni, de lehet, hogy kicsit csúszni fogok. A személyes lappal viszont minél előbb szeretnék jelentkezni :) Szerintem még rengeteg nyitás-záráson fogok végigmenni, mire megtalálom az ideális témát. Azért remélem, hogy legalább egy fél éves szülinapi chatpartyt rendezhetek majd valamelyik jövendőbeli oldalamon..
Még egyszer köszönjük, hogy Milan/Liam időt szakított ránk - és persze várjuk az új oldalakat! :D